Az elveszett esőkabát esete. De valójában kié veszett el?
Tegnap reggel esett az eső, így mondtam a lányoknak indulás előtt pár perccel, hogy az esőkabátot vegyék fel. Ekkor a Lili elém áll, hogy ő a múlt héten elvesztette az esőkabátját. Elkezdett pityeregni, szánja, bánja, de akkor most mibe megy a suliba. Mindeközben a Dorka előveszi az egy szem megmaradt esőkabátot majd elkezd ő is sírni, dúlni, fúlni. Kérdem mi a baj. Az egyforma kabátokat, cipőket feliratozzuk a későbbi félreértések elkerülése végett, hát ennek a kabátnak a címkéjére a Lili volt írva. Mire én felocsúdtam, hogy akkor most mit is tegyünk, addigra a Lili már oda is pördült vidáman, kivette a kezéből a kabátot, hogy akkor neki van kabátja. Mondtam, hogy azért ez nem így van, de ők már el is döntötték, a Dorka kivett egy esernyőt, felvett egy másik kabátot és indulhattunk is.