Tegnap este nagyon fáradt volt a Lili. Remélem ennek tudható be a kétségbeesett kiborulása. Este elsírta magát, hogy nincs barátja, nem szereti senki, de a legrosszabb, hogy úgy érzi ő lett az osztályban az, akit nem szeret senki, mindenki őt piszkálja.  Elmesélte, hogy párokat kellett kialakítani, mikor megkérdezték hogy ki szeretne a Lilivel párban lenni, nem jelentkezett senki. 

Elejtette a lépcső tetején a tornazsákja és az egyik kislány akkorát rúgott a zsákjába, hogy a lépcső alján állt meg és kiborult belőle minden, mindenki nevetett.

Kicsúfolták, azt mondták milyen kövér.

Ez az egész úgy ért engem, mind derült égből a villámcsapás. A Lili ilyen helyzet került? Ő, aki minden közösségben pillanatok alatt talál barátot? 

Eddig nem vettem észre ebből semmit. Az év elején lett egy barátnője, aki 2 hónap múlva elment a suliból. A máik kis barátnője pedig a téli szünetben költözött el. Azóta nem mesélt igazán egy kislányról sem, hogy kivel szeret játszik, de akkor sem gondoltam, hogy ekkora a baj!

 

Reggel folytatódott. Bement a fürdőszobába, leült a sarokba és csak sírt. Azt mondogatta, hogy ő nem megy iskolába. Mondtam neki sok mindent, de csak nem tudtam megvigasztalni. Amire végül elvigyorodott, az az volt, hogy megbeszéltük, bemegyünk a suliba, az aulába – itt gyülekeznek reggel – és ő nem megy oda senkihez sem. Csak álljon ott és figyeljen. Azt mondtam, hogy aki odamegy hozzá, az biztosan kíváncsi rá, ebben biztos lehet. Siettünk a suliba. Én rettentő ideges voltam, de gondolom ő még inkább. Nagy nehezen odament a többiekhez, ahogy megbeszéltük ő nem lépett oda senkihez, csak megállt a tömegben. Olyan esetlenül állt ott legörbült szájjal, de tartotta magát, nem sírt, csak nézett rám kétségbeesetten. Végül odafordult hozzá egy kislány és elkezdtek beszélgetni! De amikor elindult a sor az osztályba, mégis a sor végén, együl volt.

Még aznap beszéltem a tanító nénivel, hogy nem érzi jól magát a Lili az osztályban.