A szülőszobára is együtt akartak menni az ikerlányok. Majdnem sikerült!
Sebestyén Zsuzsi és Andi ikertestvérek és rendkívül nagy a kötődés kettejük között, mely egész életükben így volt. Egészen az érettségiig egy osztályba jártak, sőt végig egy padban is ültek.
Főiskolára ugyan mindketten másik intézménybe mentek, de úgy választották meg az iskolákat, hogy ugyanabba a városba legyenek, így a közös albérlet lehetősége adott volt. Arról mesélnek a lányok, hogy az iskolás éveik végéig, vagyis 24 éves korukig egy ágyban is aludtak.
Zsuzsi Szegeden tudott elhelyezkedni a suli után, ott ahol eddig is éltek. Ő nagyon gyorsan talált állást, ráadásul olyat, amit nagyon szeretett is. Andinak viszont Pestre kellett költöznie a munkája miatt. Zsuzsi gondolkodás nélkül feladta az álommunkáját és ment a tesója után, hogy Pesten is együtt tudjanak élni.
Zsuzsi találta meg előbb élete párját, akivel Dunaharasztiba költöztek. Hamarosan meg is született az első kisbabájuk. Ebben az időben ritkán látták egymást a testvérek, amit nehezen viseltek.
Aztán mikor Andi is férjhez ment, rábeszélte a férjét, pontosabban ultimátumot adott a férjének, hogy vagy a Zsuzsiék közelébe költöznek, vagy sehová.
A két lány eldöntötte, hogy együtt szeretnének szülni is, hogy ebben az életszakaszukban is együtt lehessenek, együtt babázhassanak otthon.
Ezt szinte csak kigondolniuk kellett és máris valóra vált, ugyanis 3 hét különbséggel teherbe is estek.
A gyönyörű kismamafotókat a László Fotó Muhari készítette.