BL győztes a Győri Audi ETO, francia ikerpár vezette a mérkőzést!
Tegnap délután a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét a Buducsnoszt Podgorica – Győri Audi ETO KC játszotta. Az ETO csapatának sikerült a címvédés, hisz a tavalyi évhez hasonlóan idén is ők lettek a legjobbak. Ennek a jeles sporteseménynek is van ikres vonatkozása, hisz a mérkőzést vezető bírók egy francia ikerpár. Julie és Charlotte Bonaventura.

A montenegrói csapat durva, erőszakos stílusban indította a mérkőzést, de a bírók helyes és határozott döntéseinek hatására visszavettek ebből a stílusból. Már az első percekben megkapták a sportszerűtlen viselkedésért járó büntetéseket, sárga lapokat, ezután elkezdődhetett az igazi küzdelem.
A győri csapat az egész meccs alatt tartotta az első percekben megszerzett 4-5 gólos előnyét. A szurkolók az egész meccs alatt tapsviharral fogadták minden jó megmozdulását a magyar csapatnak.
Az utolsó percekben a határtalan örömöt beárnyékolta a montenegrói csapat szurkolóinak tombolása. A nézőtér szélén kapott helyet a montenegrói csapat úgynevezett kemény magja, mely nem bírta elfogadni a mérkőzés eredményét és hatalmas tombolásba kezdett. A futball huliganizmusból már sajnos ismerjük a jelentet, mely most itt is lejátszódott. A fanatikus szurkolók csukjával a fejükön kirohantak a szektorból a folyosóra, ott azonban a biztonsági emberek a rohamrendőrök segítségével megállították, majd visszakényszerítették őket a kordonnal körbevett, számukra fenntartott szektorba. Ekkor székeket téptek ki a helyükről, majd azok repültek a rendőrök felé. Nemcsak a rendőrök, de még a Buducsnoszt vezetői, hivatalos személyei is közbeléptek, hogy megállítsák a tomboló szurkolókat.
Mindeközben az utolsó 3 percben a pályán is egy baleset történt, állcsúcson találta Kovacsics a Podgorica egyik játékosát, akit hordágyon kellett levinni a pályáról.
Végül nagy küzdelem után 27-21-es állással zárult a mérkőzés, így immár másodjára vehette át a győri csapat a Bajnokok Ligája legjobbjának járó serleget.
Gratulálunk lányok!